Bejegyzések

Tao keresztmetszetében

“Nem kell mindig az észre hallgatni. Elég, ha csak a belső hangra koncentrálva találjuk meg az igazi utat.”  2500 éve töltenek be tanaid szerepet, A Keleti földrészen oktatsz sok nemzetet. Figyelmeztetés nélkül meg jelensz mint vendég, Kis könyvben oktatod surranó eszméd. Még csak most értettem meg miről beszéltél, Akkor nyolc évesen csak sejtethettem mit szeretnél. Ahhoz hogy megteremtsük saját utunkat, El kell hagynunk személyiségünk, s magunkat. Létünknek egy értelme van, keressük az utat, Harmóniában élni a természettel, és az univerzummal. Úszni a Tao áramlásában, Így magunk ura lenni a világ dolgaiban. Hozzuk elő a “nem cselekvés” állapotát, Az igazi bölcs úgy bölcs, hogy elveti cselekvési státuszát. Ne kövessük a másik önkényességét, elgáncsolását, Ezek megzavarják csak a Tao fogalmát. Ezek ma már nehezen kikerülhető dolgok, Sajnos cselekedeteink hatnak egymásra, csetlek-botlok. Ha sokat foglalkozom mással az a baj, Ha nem foglalkozom másikkal az a baj. De
Megjegyzés küldése
További információk

Könnyed légből kapott vigasz

 Egészen furcsa szelek fújnak, Nyugatról. Vagy csak a képzeletem leleménye. Egy leheletnyi könnyed visszhang játszik valahonnan, Az Ugarról. Pedig távol vagyok tőle mégis érzem, Ez a vigasz szele. Lassan lengeti zászlaját a remény két kézzel, Régen visszasírta már, A változás bölcsője.
Megjegyzés küldése
További információk

Terápián

  Mondd, posványos lelked mi hajtja? Mint ahogy Petőfi festett arca, Mímelsz, igazodsz, formázod magad. Alakítasz, mint a színházi darab. Mire vársz amúgy? Várod a megpendülő húrt, Ami elindítja a darabot. Előtte még keresed az akaratot. Mit játszol épp? Azt hogy te vagy én, Én pedig te lettem. Faggatsz, érted én mit tettem. Miért nézel engem? Érzem szóra bírna szemed, Várod hangom. Miként ülsz, csendben az inga kattog. Már csak a beletörődés harsog.
Megjegyzés küldése
További információk

Szóljatok rám, engedjem el!

 Ma újra találkoztam régi énemmel, Fúrdalt a tudat is, hogy maradt még ő életben. Pedig eltemettem. De itthon folyton szembesítenek e tetemmel. Mindig jön egy kisértő alak fotós formában, Aki lefényképez, majd konfrontál váratlan. Szembesít a ténnyel, Nem vagyok tökéletes ékszer. Pedig csak elengedtem magam, Kicsit meglazítottam a falat. Visszanézve a képet, Szégyelltem is tényleg, Amiért ilyen testtel kell megjelennem, Miközben fényképeznek nővéremmel. Irigylem is kicsit őt, Arca baba, személyisége kő, Rendíthetetlen öntudat, Biztos önerővel való kapcsolat.  Pedig ő is harcol az élettel, Vagy épp saját lényével. És ő azt látja amilyen a képen, Valójában.  Én meg most mennék terápiára.
Megjegyzés küldése
További információk

Ólomsúly alatt

  Nem vagyok több az agyagnál, Amit ólommal telítettek. Nem több mint  egy elrepedt porcelán  Egy megterhelt test lettem. Vagy a teher én  magam vagyok? Mikor kérdezitek sápadtságom okát, Egy pillanatra elrepedtem, talán. De csak egy röpke szemhunyásra! Amikor a felsejlik az élet nyomorúsága. Mikor csordultig tele a bödön, És a homályba vész az öröm, Leporolom terhem, És megváltoztatom az összes tervem! Sziklaszilárd lábbal állok a talajon, És vas akarattal kell mondanom, Belém több ólmot ne öntsetek! Adjatok inkább ötletet! De persze nem tudtok.. Már ti is csordultig vagytok.  Sokra nem megyek így veletek, És ti sem mentek sokra így velem. De néha kellenek a segítő karok, Mert ha önnmagammal maradok, Vérben folynak majd a patakok. Még nincs kész tervezet, Mit tegyek, Ha egymagamban leszek, Hogy megne fojtson saját árnyam, Az egyedüllét moszat szagú mocsarában.
Megjegyzés küldése
További információk

Epona fénye

  Aludj le édesdeden, Már közelít az álom. Oda fenn a csillagos égen, Epona fénye fenn táncol. Vágtat fehér szárnyas lován, A csillagok közt míg alszol, Ne várasd hát! Szállj fel mikor hív csilingelő hangon. És lássd!  Neked adja az összes csillagot.
Megjegyzés küldése
További információk

Jób III. Fejezet: Bizalom Istenben.

  Válaszára így szólt temáni Elifáz: “ Ha szólunk hozzád, terhedre van tán? Ki tudná magába fojtani a szavát? Sokakat bátorítottál, Gyenge karnak új erőt adtál, Ingadozók térdét megszilárdítottad, Buzdító szavaddal a támolygót terelgetted. Most hogy magaddal van baj ijedezel? Megütődsz hogy baj most rád kezet emel? Nincs istenfélelmedben bizalom, Jámbor életedre nincs támaszod? Ment-e már becsületes ember tönkre? Érte-e már ártatlanul veszte? Annyiszor láttam:  Aki bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, Hát azt is arattak. Isten rájuk lehelt, tönkre téve embert, Haragjának szele elsodorta őket. Ordít az oroszlán s a nőstények, Mint mikor verik ki a fogát a kölyköknek. Pusztul az oroszlán préda nélkül, A nőstény kölyke mind szétszéled végül. Titokzatos beszéd szólt hozzám, És hallja fülem suttogását. Égi álomlátás tarka játéka, Mély álom száll alá sötét árnyékra Minden egyes tagom reszketett és, Félelem fogott el s rettegés. Egy lehelet érte az arcomat, Égnek meredő hajam-szálamnak. Ott
Megjegyzés küldése
További információk